Hírek
Korábban már beszámoltunk róla, hogy új űrhajójának első, egyelőre emberek nélkül végzett Hold körüli próbarepülésére csoportunk passzív detektorait is magával viszi a NASA. A fantomokról, amelyekben a sugárzás dózisát és összetételét fogjuk mérni nem rég újabb információk láttak napvilágot.
A két női fantom – nevük Helga és Zohar – az Orion űrhajó egy-egy ülésében foglal majd helyet. Ikrek, mindketten végtagok nélküli, 38-38 szeletből felépített testszövetekvivalens műanyagból készült torzók. Sűrűségük testen belül a lágyszöveteknek, csontoknak, illetve a tüdőknek megfelelően változik. A torzókban – elsősorban az érzékenyebb szervek, úgy mint a tüdők, a gyomor, az anyaméh, illetve a csontvelő helyén – több mind 5600 sugárzásmérő detektor, illetve dózismérő foglal majd helyet, közöttük az MTA EK detektorai is. Thomas Berger, a MARE (MATROSHKA AstroRad Radiation Experiment) kísérlet vezető kutatója a női fantomok melletti választást azzal indokolta, hogy egyrészt egyre több a női űrhajós, másrészt a női szervezet általában érzékenyebb az ionizáló sugárzásra.
Helga, a fantom (fotó: DLR)
Ilyen szeletekből épül fel Helga és Zohar (fotó: DLR)
Az űrhajósok számára a kozmikus sugárzás, valamint a Napból származó nagyenergiájú töltött részecskék jelentik az egyik legnagyobb kockázatot egy holdutazás során. A Nemzetközi Űrállomás fedélzetén az űrhajósokat 250-szer nagyobb sugárdózis éri, mint minket itt a Föld felszínén. A bolygóközi térben, a Föld mágneses védelmén kívül a sugárterhelés a földi háttérnek akár a 700-szorosa is lehet.
A polietilénből készült AstroRad sugárvédelmi mellényt Zohar fogja viselni, amely a felső testét és méhét fogja védeni.
Az AstroRad sugárvédelmi mellény (fotó: Lockheed Martin/StemRad)
A földi gyakorlatban Helgához és Zoharhoz hasonló fantomokat használnak kórházakban rosszindulatú daganatok sugárterápiás kezelésének tervezéséhez, az AstroRad mellény tervezésénél pedig a radiológiai vészhelyzetekre fejlesztett sugárvédelmi mellényeket vették alapul az izraeli StemRad cég fejlesztői.
A fantomok elhelyezkedése az Orion űrhajóban (fotó: Lockheed Martin)
Helga a rázópadon (fotó: DLR)
forrás: esa.int