A Magyar Tudományos Akadémia Energiatudományi Kutatóközpontja (MTA EK) egyike azoknak a kutatóhelyeknek, melyek Magyarországon legrégebben foglalkoznak űrkutatással. Ennek eredményeképpen már mintegy nyolcvan, az MTA EK-ban, illetve annak jogelődjeiben készített magyar eszköz jutott geofizikai rakéták, műholdak, bolygóközi szondák, emberes űrhajók és űrállomások fedélzetén a világűrbe.

Az MTA EK SVL Űrdozimetriai Kutatócsoportja 2015-ben (felső sor: Szántó Péter, Hirn Attila, Apáthy István, Gerecs András, Pázmándi Tamás; alsó sor: Zábori Balázs, Szabó Julianna, Strádi Andrea, Jécsai Anikó)

Az Űrdozimetriai Kutatócsoport (korábban Űrelektronikai csoport) 1970-ben alakult. A csoport munkatársai által fejlesztett műszerekkel az elmúlt közel fél évszázadban mértük a mikrometeoritok paramétereit, a földi ionoszféra jellemzőit, vizsgáltuk a napszelet, valamint a Halley üstököst és a Marsot körülvevő plazmát. Két detektorunk a Rosetta űrszonda leszállóegységén végzett méréseket a 67P/Csurjumov-Geraszimenko üstökös felszínén. Világviszonylatban is egyedülálló fedélzeti dózismérő berendezésünk (Pille) rendre továbbfejlesztett változatait 1980 óta alkalmazták és alkalmazzák orosz és amerikai űrhajókon és űrállomásokon, valamint a földi sugárvédelemben. Legújabb ilyen rendszerünk a Nemzetközi Űrállomáson szolgálati eszközeként folyamatosan üzemel, Magyarország fontos hozzájárulásaként ehhez a hatalmas nemzetközi űrlaboratóriumhoz. A TRITEL háromtengelyű félvezető detektoros, űrdozimetriai célú részecske-teleszkóppal magaslégköri ballonok és a Nemzetközi Űrállomás fedélzetén végeztünk méréseket. 

A csoport energiaellátást nem igénylő, passzív detektorokat is alkalmaz a kozmikus sugárzás vizsgálatára. Ezek a dózismérők kis méretük és robosztusságuk mellett olcsó, de megbízható méréseket tesznek lehetővé. Az ISS fedélzetén detektorainkkal 2001 februárja óta folyamatosan jelen vagyunk. Azóta csoportunk számos – az ISS különböző moduljaiban zajló – programhoz csatlakozott. Ezek egyrészt a dózisterhelés térbeli eloszlásának a feltérképezésére irányulnak (BRADOS, SPD, DOSIS, DOSIS-3D), másrészt biológiai kísérleteket támogató sugárzásvizsgálatok (BioTrack, Phoenix). A Matrjoska-programban az emberi testben kialakuló dóziseloszlást mértük emberszerű fantomban elhelyezett detektorok segítségével. A Foton–M2, –M3, –M4 és a Bion–M1 visszatérő műholdakon elhelyezett detektoraink biodozimetriai célú kísérletek kiértékelésében jutottak fontos szerephez. 

Összetett sugárzás- és dózismérő rendszereinkkel űrdozimetriai és űridőjárási céllal magaslégköri kutatóballonok (BEXUS–12, –14) és rakéták (REXUS–17) fedélzetén végeztek egyetemista hallgatók méréseket.

Ahogy a közeljövőben a polgári repülőgépek utazómagassága növekszik, valamint beindulnak a kereskedelmi célú szuborbitális űrrepülések is, úgy válnak egyre fontosabbá a dozimetriai célú mérések a 200 km magasságig terjedő térségben. Az űridőjárás vizsgálata is egyre jelentősebbé válik, mivel annak nem elhanyagolható a hatása a földi infrastruktúrákra, mint például az elektromos hálózatokra és a távközlésre. Az űrtevékenység fókusza ezért az utóbbi időben az MTA EK-ban is ezekbe az irányokba tolódott el. Az Európai Űrügynökség RADCUBE projektje keretében a kozmikus sugárzási, valamint a mágneses tér mérésére szolgáló rendszert (RadMag) fejlesztünk, melynek demonstrációs küldetésére várhatóan 2019 elején egy három egységes, magyar fejlesztésű CubeSat fedélzetén kerül majd sor. A távolabbi cél, hogy CubeSat-ok, illetve nagyobb műholdak fedélzetén a világűrbe jutó RadMag műszerek segítségével egy időben, a földi magnetoszféra különböző pontjaiban végezzünk méréseket, ezzel elősegítve az űridőjárás hatásainak minél pontosabb vizsgálatát. A rendszer továbbá alkalmas lesz arra, hogy repülés közbeni sugárkárosodási vizsgálatokhoz szolgáltasson dozimetriai és a sugárzási tér összetételére vonatkozó információkat.  

A RADCUBE platform és a RadMag műszer


 

Főbb partnereink