News
Az idei Tudományok Fővárosa rendezvényre 2018. szeptember 23-án a budapesti Akvárium Klubban került sor, ahol a Magyar Tudományos Akadémia Energiatudományi Kutatóközpontja (MTA EK) is bemutatkozott. A látogatók csoportunk tevékenységével is megismerkedhettek.
Az érdeklődők megtekinthették a 2015 márciusában 88 km magasra feljutó REMRED diákkísérlet repülő példányát, illetve a REXUS hordozórakéta azon modulját, amelyikben a kísérleti berendezés eljutott a mezoszféra felső határáig. Az első magyar űrhajós, Farkas Bertalan által is használt Pille dózismérő rendszer egy másodpéldányát is megcsodálhatták a kilátogatók. A megjelentek közül többen is érdeklődtek az idén megnyílt űrkutatási célú tesztlaboratóriumunk iránt, illetve az ott folyó tesztekről.
Az MTA EK standja. Bal oldalt Hirn Attila, az Űrdozimetriai Kutatócsoport főmunkatársa mutatja be a REMRED rakétakísérletet, valamint a világhírű Pille fedélzeti dózismérő rendszert az érdeklődőknek (fotó: MTA EK)
Az MTA EK-t Űrdozimetriai Kutatócsoportot Apáthy István (REMRED Kft.), Erdős Boglárka és Hirn Attila képviselte a Tudományok Fővárosa 2018 rendezvényen.