News
A Magyar Asztronautikai Társaság (MANT) és a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont (CSFK) Geodéziai és Geofizikai Intézet (GGI) közös szervezésében 2019. április 24–26. között Sopronban került sor a Magyar Űrkutatási Fórum 2019 konferenciára. A rendezvényen csoportunk tagjai is beszámoltak a legfrissebb fejleményekről, eredményeikről.
A poszterszekcióban Strádi Andrea (társszerzők: Szabó Julianna és Hirn Attila) „10 éve a Nemzetközi Űrállomás fedélzetén – a DOSIS projekt” című poszterén mutatta be a Nemzetközi Űrállomás európai Columbus moduljának fedélzetén végzett mérések legfőbb eredményeit és tanulságait. Zábori Balázs (társszerzők: Gerecs András, Erdős Boglárka, Baranyai Anna és Apáthy István) a 2018 decemberében felbocsátott ESEO diákműhold ESEO-TRITEL műszerét és az elmúlt évben elvégzett főbb kapcsolódó teszteket ismertette.
A rendezvény második napján Zábori Balázs előadásában (társszerzők: Hirn Attila, Gerecs András és Apáthy István) a D3S-RadMag komplex mérőrendszer fejlesztéséről számolt be, melyet csoportunk az Európai Űrügynökség SSA (Space Situational Awareness) program űridőjárási műhold konstellációja számára fejleszt. A harmadik nap záró szekciójában előbb Hirn Attila (társszerzők: Apáthy István és Strádi Andrea) mutatta be a 2017. szeptemberi koronakidobódást az űrdozimetria szemszögéből, majd Erdős Boglárka (társszerzők: Hirn Attila, Zábori Balázs) tartott előadást „Űrdozimetriai részecsketeleszkópok modellezése Monte Carlo módszerekkel” címmel.
A konferencia csoportképe (fotó: MANT/MTA CSFK GGI)
Hirn Attila