News
A mai napon, magyar idő szerint 19 óra 34 perckor sikeresen elstartolt a SpaceX Falcon 9 SSO-A küldetése a Vandenberg Légitámaszpontról. A rakéta hasznos terheinek egyike az Európai Űrügynökség (ESA) oktatási irodájának programja keretében megvalósuló európai diákműhold, az ESEO (European Student Earth Orbiter), illetve fedélzetén az ESEO-TRITEL!
A Falcon 9 felemelkedett, fedélzetén az ESEO műholddal, melynek egyik tudományos műszere az ESEO-TRITEL (fotó: ESA).
TRITEL az ESEO műholdon, fantáziarajz (fotó: ESA).
Az ESA, illetve valamennyi hallgatói csapat most arra vár, hogy a felbocsátást felügyelő hatóságoktól megérkezzen a sikeres leválasztást, valamint a végső pályára állást megerősítő hír. A Falcon 9 mostani startja volt az első olyan indítás, amikor a rakéta első fokozatát – a többszöri újrahasznosítás érdekében – harmadik alkalommal indították újra.
Az SSO-A Falcon9-es rakétája az indítóállvány felé vezető úton. Jól látható a megkopott, harmadjára repülő első fokozat (fotó: SpaceX)
10 európai egyetem összesen több mint 600 diákja vett, illetve egy részük vesz ma is részt az ESEO programban. A diákcsapatok a műhold tudományos és technológiai kísérleteinek, kulcsfontosságú alrendszereinek, valamint a teljes földi szegmens fejlesztésében részt vettek. Az ESEO tervezett élettartama fél év, amely további egy évvel meghosszabbítható. A műhold nem fogja gyarapítani a Föld körül keringő űrszemét mennyiségét, hanem a felbocsátás után 8-10 évvel lefékeződik és megsemmisül bolygónk légkörében.
A magyar hallgatók részvétele a programban jelentős. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen (BME) készült a műhold központi energiaelosztó egysége, ami alapvető fontosságú az 50 kg tömegű űreszköz működése szempontjából. Ezen kívül a műhold három fő tudományos kísérlete közül kettőt is magyar diákcsapatok készítettek. A Magyar Tudományos Akadémia Energiatudományi Kutatóközpontban (MTA EK) az ESEO-TRITEL csapat a jelenleg a Nemzetközi Űrállomáson üzemelő TRITEL félvezető detektoros sugárzásmérő rendszer egy módosított változatát fejlesztette az ESEO műhold fedélzetére, a BME ESEO-LMP hallgatói csapata pedig a plazmakörnyezet vizsgálatára fejlesztett egy Langmuir-szondát. A két kísérlet eredményeinek együttes kiértékelése, azaz a kozmikus sugárzási környezet, valamint a kozmikus sugárzási környezet egyidejű vizsgálata ugyanazon űreszköz fedélzetén további hasznos tudományos eredményekkel kecsegtet.
Az ESEO program kiváló lehetőséget nyújtott a hallgatók részére ahhoz, hogy valódi űrmérnöki tapasztalatokkal gazdagodhassanak a fejlesztés elkezdésétől fogva a egészen a földi tesztekig és a felbocsátásig, valamint remélhetőleg az üzemeltetés során is! A további fejleményekről, amint lehet, tudósítunk!
Falcon 9 SSO-A az indítóállványon (fotó: SpaceX).
Fantáziarajz a Föld körül keringő ESEO műholdról (fotó: ESA).
ESEO-TRITEL csapat
Az ESEO (European Student Earth Orbiter) az ESA oktatási irodájának az ESA Academy elnevezésű programja keretében megvalósuló egyik oktatási célú programja.
A SITAEL S.p.A. olaszországi űripari cég a hallgatói csapatok koordinálásáért, valamint a végső műholdintegrációért és a műhold felbocsátásáért felelős fővállalkozója.
Az ESEO-TRITEL projekt a 4000112065. számú PECS és 4000124167. számú PRODEX szerződés keretében valósul meg.
További részletek az ESA hivatalos honlapján.