News
24. alkalommal rendezték meg a Workshops on Radiation Monitoring for the International Space Station (WRMISS) elnevezésű szakmai találkozót szeptember 3. és 5. között, ezúttal Athénban.
Az esemény házigazdája Marianthi Frangopoulou, a HERADO sugárvédelmi szolgáltató és releváns termékeket készítő görög cég vezérigazgatója, díszvendége Edward J. Semones, a NASA Johnson Space Center sugáregészségügyért felelős szakértője volt. A megnyitón beszédet mondott az újonnan hivatalába lépett Christos Dimas kutatási és technológiai államtitkár, valamint Adonis Georgiadis fejlesztési és beruházási miniszter is.
Csoportkép görög táncosokkal (Fotó: WRMISS)
Csoportkép – WRMISS 2019 (Fotó: WRMISS)
Csoportunk tagjai rendszeres meghívottjai a szakmai konzultációnak, így idén is bemutathattuk a Nemzetközi Űrállomáson folytatott (Pille, Tritel, DOSIS-3D) méréseink eredményeit és az újonnan fejlesztett műszerek, így a RadMag koncepció részleteit is. A WRMISS minden évben az űrdozimetriával foglalkozó szakma legjavának nyújt személyes találkozási lehetőséget, így az idei évben is képviseltették magukat a Nemzetközi Űrállomás életében fontos nagyobb űrügynökségek, mint a NASA, a Roszkozmosz, a JAXA (Japán Űrügynökség) és az Európai Űrügynökséget képviselő DLR (Német Repülési- és Űrrepülési Központ). Számos egyetem (oklahomai, houstoni, texasi, kieli, müncheni, athéni, prágai, római, hawaii-i) és kutatócsoport mellett a Thales Alenia Space és a Lockheed Martin űripari cégek képviselői is jelen voltak. A rangos közönség érdeklődéssel fogadta a közelmúltban megnyílt Űrtechnológiai Tesztközpontunk hírét is.
Strádi Andrea és Erdős Boglárka TRITEL és DOSIS-3D, illetve RadMag témában adott elő a találkozón
Hirn Attila a Pille legújabb mérési eredményeit ismertette a találkozón
Végül a szervezők jóvoltából a konferenciát egy egész napos szigetvilági hajóúttal zárhattuk, ami felejthetetlen élmény volt minden résztvevő számára.
Görögül beszélő olvasóinknak ajánljuk az alábbi, megnyitóról készült videó összeállítást: VIDEO
Az idei év magyar résztvevői balról jobbra: Erdős Boglárka, Hirn Attila és Strádi Andrea
A lenyugvó nap az Égei-tengeren
Strádi Andrea