Beszámoló a „GRINGAUZ 100: PLASMAS IN THE SOLAR SYSTEM, 2018” tudományos konferenciáról

2018. június 13-15. között rendezték meg Moszkvában, az Orosz Tudományos Akadémia Űrkutatási Intézetében (RAN IKI) a „GRINGAUZ 100: PLASMAS IN THE SOLAR SYSTEM, 2018” nemzetközi tudományos konferenciát, megemlékezve Konstantin J. Gringauz világhírű plazmafizikus professzor, az intézet korábbi vezető munkatársa születésének 100. évfordulójáról.

 

Konstantin J. Gringauz professzor születésének 100. évfordulója alkalmából tartottak konferenciát Moszkvában (Képek: IKI/RAS)

 

Gringauz professzor a szovjet-orosz és nemzetközi űrkutatás ikonikus alakja, az űrkutatás egyik pionírja volt. Kezdetben a rádióhullámok ionoszférában való terjedésével foglalkozott. 1947-től együtt dolgozott Szergej Koroljovval, a szovjet rakéták és űreszközök világhírű főkonstruktőrével. 1948-tól részt vett a V-2 rakétákkal végzett, úttörő fontosságú ionoszféra-mérésekben. 1957-ben javaslatára és vezetésével készítették a Szputnyik-1 rövidhullámú rádióadóját. Nevéhez fűződnek az első, nagy magasságban végzett ionsűrűség-mérések (Szputnyik-3; 1958), a napszél (Luna-1, -3) és a Föld plazmaszférájának (Luna-2, Venyera-1) 1959-ben történt felfedezése, melyekért 1960-ban Lenin-díjban részesült. Az 1965-ben alapított Űrkutatási Intézetben laborvezető lett. Munkatársaival először észleltek egy bolygó körül lökéshullámot (Venyera-4, -9, -10, 1967, 1975-76) és fedezték fel a Mars magnetoszféráját (Marsz-2, -3, -5, 1971-73). Vezető kutatója volt a Plazmag műszercsomagnak, mellyel elsőként mérték ki egy üstökös (Halley üstökös) semleges gáz keletkezési rátáját és profilját, az üstökös körüli ion-felhő összetételét, és felfedezték annak ionopauzáját (Vega-1, -2, 1986). Részese volt a Mars plazmarétege felfedezésének (TAUS kísérlet, Fobosz-2, 1989). Életműve elismeréseként nevét egy kisbolygó, valamint a Mars egyik krátere viseli.


Kutatócsoportjának jelentőségét jelzi, hogy az IKI legutóbbi három igazgatóját is munkatársai közül választották. A konferencia fő szervezője utódja, a laborját immár 30 éve továbbvezető Dr. Mikhail Verigin, valamint egykori kollégnője, Dr. Galina Kotova volt. A konferencia egyik védnöke pedig Dr. Gombosi Tamás, az MTA KFKI Részecske- és Magfizikai Kutatóintézet (MTA KFKI RMKI) korábbi tudományos főmunkatársa, aki Gringauz professzornál volt aspiráns, és ma a Michigani Egyetem professzora, az MTA levelező tagja, az űridőjárás-kutatás egyik legnevesebb szakértője.

 


A konferencia fő szervezője Gringauz professzor utódja, a laborját immár 30 éve továbbvezető Dr. Mikhail Verigin, valamint egykori kollégnője, Dr. Galina Kotova volt


Gringauz professzor és kutatócsoportja már a 70-es évektől szoros munkakapcsolatban állt az MTA KFKI RMKI-val (ma: MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont), illetve az MTA soproni Geodéziai és Geofizikai Kutatóintézetével (MTA GGKI, ma: MTA CSFK Geodéziai és Geofizikai Intézet). Csoportunk elődje, az 1970-ben alakult Űrelektronikai Csoport kezdetben – a moszkvai Geokémiai és Analitikai Kémiai Kutatóintézettel (GEOKHI) és a prágai Csillagászati Obszervatórummal együttműködve – Interkozmosz műholdakon repülő mikrometeorit detektorokhoz fejlesztett és készített elektronikai egységeket (Interkozmosz-12, -14, -17 műholdak, 1974, -75, -77). Ennek a témának – hazai tudományos érdeklődés hiányában – 1977-ben vége szakadt.


1976-ban egy, az IKI-ben történt látogatást követően új, a csoport tevékenységét évtizedekre meghatározó kooperáció jött létre a plazmakutatás területén: együttműködés az IKI-vel (Gringauz és munkatársai) és a GGKI-val (Bencze Pál és munkatársai), mely később a Grazi Műszaki Egyetemmel (utódjaként az Osztrák Űrkutatási Intézettel) és a lindaui Max Planck Institut für Aeronomie-val (MPAE) bővült. A mérési adatok kiértékelésében, interpretálásában fontos szerepet vállaltak az MTA KFKI RMKI kutatói is. Ennek az együttműködésnek az eredményeképpen – a Csoport által készített fedélzeti műszerek, részegységek révén – a magyar űrkutatás számos nagyjelentőségű űrkísérletnek lett meghatározó részese. A Föld ionoszférájának paramétereit mérték a geofizikai rakétákon (Vertyikál-6, -7, -10; 1977, 1978, 1981) repülő LAM műszerek, a napszél irányeloszlását és energiaspektrumát a Prognóz-7 műhold fedélzetén a D-173B berendezés (1978). Csoportunk tervezte és készítette (a BME közreműködésével) a korábban már említett, a Vega űrszondákon a Halley-üstökösnél mérő (1986) Plazmag töltött-részecske spektrométerek, én pedig az MPAE vendégkutatójaként a Fobosz űrszondákon mérő (1989) TAUS tömegspektrométerek elektronikáját. A világelső mérési eredményekből egy-egy Nature-cikk született. Végül az ezredfordulón csoportunk részvételével készült a ROMAP műszer plazmadetektora, valamint az MTA KFKI AEKI Mérésautomatizálási Laboratóriumának fővállalkozásában született DIM pordetektor, melyekkel a tudomány történetében először végeztek méréseket közvetlenül egy üstökös (67P/Csurjumov-Geraszimenko) magjának felszínén (Rosetta / Philae, 2014). Az eredményeket többek között egy-egy Science-cikkben közölhettük.

 


A konferencia helyszínén készült csoportkép, balról jobbra: A konferencia egyik résztvevője, Tátrallyay Mariella (MTA Wigner FK), Gringauz unokája, Kecskeméty Károly (MTA Wigner FK), Gombosi Tamás (Michigani Egyetem), Gringauz lánya, Apáthy István (MTA EK / REMRED)

 

A sors ajándékának tekintem, hogy – úgyis, mint a konferencia egyik előadásának társszerzője – sok év után újra ellátogathattam az IKI-be, melynek egykor igen gyakori vendége voltam; újra találkozhattam régi kollégáimmal, barátaimmal, és tiszteleghettem egykori munkatársam, mentorom és atyai jóbarátom, Gringauz professzor emlékének.


Apáthy István