News
A HUNOR program tudományos és technológiai tartalmának kibontása és megvalósításának koordinációja az Energiatudományi Kutatóközpont Űrkutatási Laboratóriumának a feladata.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium által meghirdetett HUNOR – Magyar Űrhajós Program célja, hogy várhatóan 2024-ben magyar űrhajós közreműködésével valósulhassanak meg világszínvonalú magyar tudományos kísérletek és tesztek a Nemzetközi Űrállomáson. A küldetés esetleges fennmaradó további szabad kapacitásainak, továbbá más emberes űrrepülési programokban történő potenciális részvételi lehetőségek kiaknázására a Külgazdasági és Külügyminisztérium, valamint az ELKH Energiatudományi Kutatóközpont (EK) közös felhívást tesz közzé emberes űrrepülés keretében megvalósítható projektjavaslatok benyújtására.
Forrás: ELKH/KKM sajtóközlemény
Ajánlott linkek:
- Közlemény a KKM-ELKH közös sajtótájékoztatóról: KKM, ELKH
- Felhívás tudományos kísérletek, technológiai fejlesztések és ismeretterjesztő tevékenységek kidolgozására
- Bővebb részletek a HUNOR programról